2024. április 17., szerda

TDK 2024 // ARITMIKUS TOVÁBBÍRÁS // TÁJÉKOZTATÓ BESZÉLGETÉS: 2024. június 5. 16:00 LAKÓ Nappali

 

A pesthidegkúti mozgássérültek lakótelepe példaértékű volt a maga nemében amikor megépült a ‘80-as évek elején. A Dévényi Tamás és Hegedűs Péter tervei alapján egymás mellé sorolt párhuzamos gerincű nyeregtetők, a téglaburkolatú homlokzatok között kialakuló sétálóutcák és nagyobb közös kertek világa egyedi légkört teremt, filmeseket is rendszeresen megihlet. Eredetileg átmeneti otthonként szánták a szociális intézetekből kiköltöző fiatal felnőtteknek, az önálló életvitelt akadálymentes terekkel támogatva, ám a program folytatása elmaradt, így kedvezményes öröklakásokká váltak. Mostanra a házak lakóinak csak kis része mozgássérült, az igények változásával megjelentek a tetőtér beépítések, bővítések. Az épületek életkorából és az ott élők életmódjának átalakulásából adódóan egyre több korszerűsítés, átalakítás fordul elő a telepen. A parkolókban megjelentek a könnyűszerkezetes garázssorok, és a környék egyetlen élelmiszerüzlete sem méltó a lakóegyüttes építészeti minőségéhez. A jelenséget a házak jelenlegi lakóiból kialakult közösség is érzékeli, és keresik a lehetőséget, hogy az igényeiket a hely hangulatához méltóan szolgálják ki. Milyen építészeti beavatkozással lehetne közösségi tereket, szolgáltatásokat behozni a telepre, amik kortárs kiegészítései lennének a sorházakból kialakult “falunak”? A TDK téma kapcsán olyan alkotásokat várunk, amelyek egyfelől reagálnak a megváltozott használatból eredő hiányokra, másfelől javaslatot tesznek a jövőbeni beavatkozások vizuális nyelvezetére, építészeti eszközkészletére, teret hagyva a perszonalizációnak. Az tervezett eszközkészlet működését egy konkrét beavatkozás tervével kérjük szemléltetni, melynek a programja az alkotói döntés része, de reflektál az aktuális igényekre és kitekintést enged a jövőbe (lakóház bővítés, közösségi tér, pavilon). A bátrabbak akár a közérthez is hozzányúlhatnak.

A LAKÓ tanszék többi TDK témája:

KÉZMŰVES ESZTÉTIKA - a szépség benne rejlik...

NEMÉPÍTÉS

REGISZTRÁCIÓ:
2024. június 30.-ig a TEAMS csoportban (ux60ew7) a JELENTKEZÉS fülön a táblázat kitöltésével!

TÁJÉKOZTATÓ BESZÉLGETÉS: 
2024. június 05. 16:00 LAKÓ Tsz, Nappali

Kérdés esetén írjatok a zsolt.peteri@edu.bme.hu címre!

kép forrása: Pesthidegkúti mozgássérültek lakótelepe, Budapest, Magyarország. (1987) Tervező: Dévényi Tamás, Hegedűs Péter
forrás: https://epiteszforum.hu/lakozas-lakhatas-epiteszet--elmeleti-vazlatok-a-lakhatas-epiteszetehez
fotó: Gulyás Attila



TDK 2024 // KÉZMŰVES ESZTÉTIKA - a szépség benne rejlik... // TÁJÉKOZTATÓ BESZÉLGETÉS: 2024. június 5. 16:00 LAKÓ Nappali

 


Napjainkban építészként egyre kevesebb új, és egyre több meglévő épülettel kell dolgoznunk. Környezetünk túlépítettsége, de akár az ökológiai fenntarthatóság szempontjából is szakmánk ezen változását pozitív folyamatként kell értékeljük. Kissé idealisztikusan bár, de kijelenthető, hogy mára az építészet egyik, ha nem legfőbb feladata kellene legyen, hogy a már meglévő ingatlanokkal foglalkozzon. A felújítási és átalakítási munkák során számtalan régi épülettel van dolgunk, amelyekben az évek során kibontakozó élet, a mindennapos emberi munkálkodás komoly rétegeket, tárgyi lerakódásokat, átalakításokat, kacatosodást eredményezett. Ezen rétegek sokszor zavaróak, kipucolandóak, ugyanakkor egyszerre jelentős potenciállal is bírnak.

Az eddigi feladatainknál sokkal összetettebb, meglévő, rétegzett helyzetek olvasásának képességét kell kifejlesszük, hogy a bennük rejlő lehetőségeket méltó módon ki is tudjuk használni. Munkafolyamatunk lépései: a hétköznapi körülmények érzékeny feltárása, a szemétből történő türelmes válogatás, körültekintő figyelmesség, leleteink leleményes felhasználása.

Claude Lévi Strauss definiálta a barkácsoló attitűdöt úgy, mint az alkotót, aki alkotói munkájában meglévő töredékeket használ fel, új értelmezést vetítve rájuk. Hasonló megközelítést ír le a Spolia fogalma is, ami jelentése szerint egy olyan elem, amelyet más kontextusból helyeztek át újba úgy, hogy eredetileg nem arra a célra készült. A megszüntetett eredeti kontextus miatt a tárgy vonatkoztatási kerete változik meg. Ezen felhasználás során ugyanakkor megmaradnak az eredeti jelentéstartalmak is, vagyis metaforikusan mondhatjuk akár, hogy a spolia maga az anyagban foglalt emlékezet.

TDK kutatásunk alkalmával fedezzük fel épített környezetünkben az emberi élet lerakódott rétegeit, apró kacatjait, és egy mindent megsemmisítő lomtalanítás helyett inkább vegyük leltárba leleteinket. Azok formai, történeti, vagy akár személyes emlékezeten, tárgyi mítoszain keresztüli megértésével hozzunk létre új konstrukciót, építsük őket új strukturális egységbe.

Használjuk a naivizmusra jellemző alkotói megközelítést, ahol képzetlenül, ösztönösen és stílusjegyek nélkül közelítették az alkotás folyamatát. A naivitás ártalmatlan, kísérletező, megkérdőjelező, felfedezésre vezető hozzáállás. Olyasmi, mint a gyermeki kíváncsiság, igyekezet a rögzült toposzok felnyitására. A szépség kereteinek tágítása, hogy máshogyan tudjunk nézni a megszokottakra.

Naivan rácsodálkozni valamire – mondjuk gyakran, és ez alkalommal tegyünk is így, idegenként szemlélve a már ismertet közelítsünk hozzá felfedezőként, majd a ’naivista’ alkotó módszerével dolgozzuk fel az összegyűjtött anyagot, hogy a folyamat végén személyes indíttatású alkotások, általuk pedig egyéni kifejezésmód létrehozását segítsük.

TDK kiírásunk egyéni alkotói munkák támogatását célozza. A projektek tehát kapcsolódhatnak féléves tervekhez, vagy egyéni érdeklődéshez is. A fenti kiírás értelmében meglévő kacatok felhasználásával kell tárgyat tervezni majd létrehozni, erről dolgozatot írni. Emellett a témához kapcsolódó elméleti munkákat is szívesen fogadunk be. 

A LAKÓ tanszék többi TDK témája:


NEMÉPÍTÉS

REGISZTRÁCIÓ:
2024. június 30.-ig a TEAMS csoportban (ux60ew7) a JELENTKEZÉS fülön a táblázat kitöltésével!

TÁJÉKOZTATÓ BESZÉLGETÉS: 
2024. június 05. 16:00 LAKÓ Tsz, Nappali

Kérdés esetén írjatok a zsolt.peteri@edu.bme.hu címre!

Kép: Szárítóműhely - Debrecen, DMB stúdió
Fotó: Palkó György


TDK 2024 // NEMÉPÍTÉS // TÁJÉKOZTATÓ BESZÉLGETÉS: 2024. június 5. 16:00 LAKÓ Nappali

 

A nemépítés mint tervezői attitűd az építészet téralkotó attribútumai mellett a létrehozási folyamat nyersanyag-felhasználását is fókuszba hozza. A nemépítő hozzáállás a meglévő épületállományra infrastruktúraként tekint, a már legyártott termékekben beépíthető alapanyagot lát és alapvetően kérdőjelezi meg térhasználati szokásainkat. A klímaváltozás okozta szorongás, az építéshez használt nyersanyagok létrehozásának etikai kérdései, az építés költségeinek folyamatos növekedése, a fiatalok lakhatási problémáinak sokasodása, az új építésekhez használt anyagok és berendezések tartóssága, a térhasználati szokásaink folyamatos változása mind az építéshez való eddigi viszonyunkat kérdőjelezik meg. A Nemépítés szekció az építészeti alkotás és építészeti tett műfajának és léptékének kérdését vizsgálja elméletileg megalapozott kritikai szemléletű alkotásokon keresztül.

A LAKÓ tanszék többi TDK témája:

KÉZMŰVES ESZTÉTIKA - a szépség benne rejlik...

ARITMIKUS TOVÁBBÍRÁS

REGISZTRÁCIÓ:
2024. június 30.-ig a TEAMS csoportban (ux60ew7) a JELENTKEZÉS fülön a táblázat kitöltésével!

TÁJÉKOZTATÓ BESZÉLGETÉS: 
2024. június 05. 16:00 LAKÓ Tsz, Nappali

Kérdés esetén írjatok a zsolt.peteri@edu.bme.hu címre!


kép: TAKK, 10k house, Barcelona, Spanyolország
forrás: © José Hevia / source: divisare.com

2023. november 17., péntek

TDK 2023 EREDMÉNYEK

Forgatag szekció


Bizottság: Marián Balázs DLA (elnök), Földi Zoltán, Török Dávid DLA, Jószai Ágnes

Titkár: Erdős Imre


I. díjas és a HK prezentációs különdíjat kapta, rektori különdíjban részesült: 

Lizer Dorottya, Szakonyi Luca Zsófia: Alakbánya

Konzulens: Nagy Márton DLA


II. díjas:

Hábetler Leona: Papillon

Konzulens: Weiszkopf András DLA


III díjas:

Horváth Lili Flóra, Jahoda Boglárka Ingrid: múlt-jelen

Konzulens: Nagy Márton DLA


III díjas:

Szobota Szonja, Tibold Csenge: Forma és háttér

Konzulens: Nagy Márton DLA


Dicséretben részesült, és a Lakó Tanszék különdíját kapta:

Ritoók Mihály: Tatabányai Forgó-morgó

Konzulens: Jancsó Miklós DLA, Máthé Dóra


Metszet előfizetést kapott:

Szász Adél Hanna, Buzás Dorina Ildikó: Identitáspróba

Konzulens: Gulyás Bálint




 

Kézműves esztétika szekció


Bizottság: Dévényi Tamás (elnök), Somogyi Krisztina PhD, Falvai Balázs DLA, Erményi Mátyás,

Titkár: Ghyczy Dénes

 

II. díjas:

Plander Csenge, Tényi Anna, Kiss Franciska: Szükség törvényt bont

Konzulens: Török Dávid DLA


II. díjas:

Nádai Hanga, Hegedűs Eszter: Spontán kompozíciók nyomában

Konzulens: Ónodi Bettina


II. díjas:

Révész Tamás Ákos, Paragi András Bence: Anyagváltás - a pakolás

Konzulens: Ghyczy Dénes, Szederkényi Lukács


Dicséretben és Lakó Tanszék különdíjban részesült:

Papp Dorina, Tóth Ágnes, Sásdi Nóra: AD-HOC Magyarpolányban

Konzulens: Ostoróczky Nóra


Dicséretben és Metszet előfizetésben részesült:

Maróty Mónika, Szalai Luca, Molnár Eszter: Kifordított Valóság

Konzulens: Török Dávid DLA


Dicséretben HK prezentációs különdíjban részesült:

Csontos Hanna, Sprok Lilla, Orbán Blanka: ACÉL ÉS KORLÁTAI

Konzulens: Nagy Márton DLA




Szociális építészeti kísérletek

 

Bizottság: Sugár Péter DLA (elnök), Dimitrijevic Tijana DLA, Bérczes Tibor,

Titkár: Hudy Balázs

 

I. díjas:

Dauner Bernát, Ludányi Marcell: Napról Holnapra

Konzulens: Dankó Zsófia DLA


III. díjas és Metszet előfizetésben részesült:

Dániel Gergő, Komáromy Ábel: Kilátás a reményre: a VI-os telep jövőképe

Konzulens: Dankó Zsófia DLA


III. díjas:

Pinczési Anna Réka: Kísérleti típustervek Magyarországon - Szervezett lakásépítések keretében megvalósult családi ház típustervek 2000 és 2023 között

Konzulens: Kemes Balázs DLA


III. díjas és Lakó Tanszék különdíjban részesült:

Kóródi Gergely, Király Zoltán: Jövőkép

Konzulens: Dankó Zsófia DLA


Hk prezentációs különdíjban részesült:

Tóth Fanni, Belle Mariann: Polihisztor

Konzulens: Jancsó Miklós DLA, Máthé Dóra



Gratulálunk minden TDK-zónknak a színvonalas munkákért!


képek:    Lizer Dorottya, Szakonyi Luca Zsófia: Alakbánya
              Plander Csenge, Tényi Anna, Kiss Franciska: Szükség törvényt bont
              Dauner Bernát, Ludányi Marcell: Napról Holnapra


2023. november 14., kedd

TDK 2023 MENETREND // 11.16.

Várunk mindenkit a 2023 BME Tudományos Diákköri Konferencia előadásaira november 16-án a BME K épületében. Idén három szekciót indítottunk, a szekciók nevére kattintva olvasható a témafelvetés, amire a munkák készültek:

Forgatag szekció

Helyszín: K342

Bizottság: Marián Balázs DLA (elnök), Földi Zoltán, Török Dávid DLA, Jószai Ágnes

Titkár: Erdős Imre

 

9:00 Köszöntő

9:10 Horváth Lili Flóra, Jahoda Boglárka Ingrid: múlt-jelen // Konzulens: Nagy Márton DLA

9:35 Hábetler Leona: Papillon // Konzulens: Weiszkopf András DLA

10:00 Ritoók Mihály: Tatabányai Forgó-morgó // Konzulens: Jancsó Miklós DLA, Máthé Dóra

10:25 Kávészünet

10:40 Szász Adél Hanna, Buzás Dorina Ildikó: Identitáspróba // Konzulens: Gulyás Bálint

11:05 Lizer Dorottya, Szakonyi Luca Zsófia: Alakbánya // Konzulens: Nagy Márton DLA

11:30 Szobota Szonja, Tibold Csenge: Forma és háttér // Konzulens: Nagy Márton DLA

11:55 Zárszó

 

Kézműves esztétika szekció

Helyszín: K210

Bizottság: Dévényi Tamás (elnök), Somogyi Krisztina PhD, Falvai Balázs DLA, Erményi Mátyás,

Titkár: Ghyczy Dénes

 

9:00 Köszöntő

9:10 Papp Dorina, Tóth Ágnes, Sásdi Nóra: AD-HOC Magyarpolányban // Konzulens: Ostoróczky Nóra

9:35 Maróty Mónika, Szalai Luca, Molnár Eszter: Kifordított Valóság // Konzulens: Török Dávid DLA

10:00 Plander Csenge, Tényi Anna, Kiss Franciska: Szükség törvényt bont // Konzulens: Török Dávid DLA

10:25 Kávészünet

10:40 Csontos Hanna, Sprok Lilla, Orbán Blanka: ACÉL ÉS KORLÁTAI // Konzulens: Nagy Márton DLA

11:05 Nádai Hanga, Hegedűs Eszter: Spontán kompozíciók nyomában // Konzulens: Ónodi Bettina

11:30 Révész Tamás Ákos, Paragi András Bence: Anyagváltás - a pakolás // Konzulens: Ghyczy Dénes, Szederkényi Lukács

11:55 Zárszó

 

 

Szociális építészeti kísérletek

 

Helyszín: K274 Nappali

Bizottság: Sugár Péter DLA (elnök), Dimitrijevic Tijana DLA, Bérczes Tibor,

Titkár: Hudy Balázs

 

9:00 Köszöntő

9:10 Dániel Gergő, Komáromy Ábel: Kilátás a reményre: a VI-os telep jövőképe // Konzulens: Dankó Zsófia DLA

9:40 Pinczési Anna Réka: Kísérleti típustervek Magyarországon - Szervezett lakásépítések keretében megvalósult családi ház típustervek 2000 és 2023 között // Konzulens: Kemes Balázs DLA

10:10 Dauner Bernát, Ludányi Marcell: Napról Holnapra // Konzulens: Dankó Zsófia DLA

11:40 Kávészünet

11:55 Kóródi Gergely, Király Zoltán: Jövőkép // Konzulens: Dankó Zsófia DLA

11:25 Tóth Fanni, Belle Mariann: Polihisztor // Konzulens: Jancsó Miklós DLA, Máthé Dóra

11:55 Zárszó


kép forrása: Fortepan, 162600 https://fortepan.hu/hu/photos/?id=162600

2023. augusztus 9., szerda

6-os telep bejárás

A Szociális építészeti kísérletek TDK iránt érdeklődők számára bejárást szervezünk a tatabányai 6-os telepre a Máltai szeretetszolgálat helyi munkatársainak támogatásával. A bejárás tervezett időpontja: augusztus 14., hétfő 14:15-16:30 óra. 

Az utazás Alsógalla vasútállomásig egyénileg szervezendő, onnan kisbusszal utazunk a helyszínre és vissza a vasútállomásig. Találkozó: 14:15h, Alsógalla, vasútállomás.

Javasolt vonat Budapestről: 4944 S10 személyvonat, amely a menetrend szerint 14:12-re érkezik Alsógalla megállóhoz.

A BEJÁRÁSON VALÓ RÉSZVÉTEL REGISZTRÁCIÓKÖTELES. 

Itt tudtok regisztrálni: https://forms.gle/oh12n6a4Ajfr8eMV7

Regisztrációt péntek 12 óráig tudunk fogadni.

fotó: Fortepan / Bojár Sándor

2023. május 17., szerda

TDK 2023 // KÉZMŰVES ESZTÉTIKA // TÁJÉKOZTATÓ BESZÉLGETÉS: 2023. június 14. 16:00 LAKÓ Nappali

 

LAKO TDK Teams: ux60ew7

TDK feladatunk célja, hogy egy az egyes léptékű építőanyag-kiállítást tervezzünk egy kortárs
galériába. A tervezendő kiállítás célja, a választott anyag felhasználási lehetőségeinek,
karakterének, az építőanyagban rejlő esztétikai lehetőségek feltárása és bemutatása.
Kutatásunk célja az alkotó kéz és a gondolat kölcsönhatásának vizsgálata, az anyagokkal
kapcsolatos ismeretek mélyítése, ezeken keresztül pedig egy kézműves építészeti
megközelítés lehetőségeinek kutatása.

Az építőanyagokkal kapcsolatban a spontán építészetben fellelhető szabad, kreatív
anyagfelhasználás, a barkácsolás fontos kulturális inspirációt jelent számunkra. A spontán
építményekben talált egyedi formák és anyagtársítások számtalan esetben olyan impresszívek,
hogy még képzett építészként is sokat kell dolgozzunk hasonló kompozíciós és esztétikai
minőség elérésén. Ezért építőanyag kiállításunk alapja egy a kutatás során összeállított spontán
építészeti elemgyűjtemény lesz. A kutatómunka során tehát egyéni feladat lesz spontán
építészeti inspiráció gyűjtése és kiértékelése. A tervezés során a gyűjtemény tanulságaira
reflektálva kell majd az installációt kitalálni. Elképzelhető egy spontán építmény darabokra
szedése és bemutatása, karakterének továbbírása, de több építmény anyaghasználatának
átfogóbb vizsgálata is.

Leadandó feladatrész a spontán építmények tetszőleges formátumú rögzítése, feldolgozása. A
kapcsolódó konstrukció tervei, annak egy-az egyes próba modellje. A tervezési feladat része,
hogy a konstrukció galériában elfoglalt helyével is foglalkozzunk, vagyis egy több installációt
tartalmazó kiállítás koncepcióját kell megalkotni és ezen belül a kiállítás egy darabját kell
megtervezni. Követelmény továbbá egy értékelő írás is, amely akár építészetelméleti
párhuzamokkal gazdagítva, de reflektál az alkotói folyamatra.


REGISZTRÁCIÓ:
2023. június 30.-ig a TEAMS csoportban (ux60ew7) a JELENTKEZÉS fülön a táblázat kitöltésével!

TÁJÉKOZTATÓ BESZÉLGETÉS: 
2023. június 14. 16:00 LAKÓ Tsz, Nappali

Kérdés esetén írjatok a zsolt.peteri@edu.bme.hu címre!

kép forrás: https://epiteszforum.hu/kezmuves-esztetika-a-fugaban--beszamolo-a-kraft-muhely-tematikus-honapjarol